A nézőtér a Kálvin téri Korona szálló második emeletén található bárban volt berendezve, a tér felé fordítva. A színpad - vagyis a spektákulum - a hatalmas üvegfalon elénk táruló Kálvin tér, ami a felújítás miatt még különösebb volt, mint általában lenne. Megdöbbentő volt, innen fölülről figyelni, hogy percenként hány biciklista érkezett minden irányból. Ami a frászt hozta rám, hogy minden második szabálytalanul közlekedett. Persze, az is igaz, hogy ha már felújítják és közben ideiglenesen össze-vissza variálják az egészet közlekedésileg, akkor talán odafigyelhetnének, hogy ne lógjon egy hatalmas, földelés nélküli elektromos kábel a lámpa mellett épp biciklis fejmagasságban szabadon ... vagy az útburkolat ... az előadás egyik "főszereplője" a narrátor holland férfi azzal kezdte, hogy bemutatta a teret, és külön kiemelte, hogy egy bizonyos ponton, a villamossínek és az aszfalt közötti rés olyan nagy, hogy naponta 4-5 biciklista is elesik ezen a helyen. ... úgyhogy közben egyik irányból villamos, másik irányból busz, harmadik irányból meg a kocsik jönnek.... nem tudom milyen lesz a Kálvin tér, ha elkészül, de hogy nem lesz biciklisáv, az elég valószínű...
A darab egyébként nem volt rossz, de mivel tavaly láttam egy rettentő profi alkotást ugyanezekkel az eszközökkel, ez nem tudott olyan nagy élmény lenni. Az a
Mammutban volt - és az előadás háromnegyedénél bombariadó volt - amire először azt hittük, adarab része, majd kiderült, hogy nem :) de nem is ez a lényeg, szóval nem is annyira művészi mint inkább antropológiai próbált lenni ez a Space, azt hiszem... Rádióadásban hallhattuk a Kálvin téren sasszézó középkorú hölgy beszélgetéseit (villáminterjú) a járókelőkkel, miközben egy kamerán is láthattuk a jeleneteket. Egy kamera volt nála és egy a nézőtéren, ami követte a tér eseményeit. Ezek egy video képben lettek összemontírozva.
A hang is töb rétegből állt össze: a narrátor élő hangja, - ami azért volt zseniális, mert egy holland mebert hallottunk tiszta magyarsággal, de kedves akcentussal beszélni- fel is nevetett párszor, pl. a sok-az-eszkimó,-kevés-a-fóka kifejezésnél :) plussz elég vicces figura volt (a.k.a. Luc Van Loo) Ehhez jött az interjúkat készítő nő (Ardai Petra), a narrátor feleségének hangja. MIndehhez az élőadáshoz volt keverve egy-egy kb. 20 éve készült hangfelvétel, a feleség naplószerű rövid emlékfoszlányai, benyomásai arról, mit érez magyarként Hollandiában, milyen dilemmái, félelmei, vágyai vannak. 1989-ben 20 évesen egy pár napos ismeretség után Amszterdamba megy férjhez (jelenlegi férjéhez). Gyermekéhez magyarul beszél, honvágya van, nem érzi magát otthon, de mikor 2009-ben férje felveti, hogy költözzenek Magyarországra elbizonytalanodik - valóban haza akarok-e jönni? Erről kérdezte a járókelőket is, vajon milyen hely ez a Magyarország és ők hazajönnének-e a helyében.
Az interjúalanyok nagytöbbsége persze meg sem állt, akik meg megálltak tökéletesen hozták a magyar általános közfelfogást: még mindig a magyar ugaron vagyunk - itt minden esik szét, széthúzás van, válság van, ennél rosszabb már nem lehet (fideszes) illetve most még csak ennél rosszabb lesz (mszp-és) és egyáltalán ez a világ amiben élünk, a gyerekeknek már gyerekkora sincs, de itt a gulyás! és mégiscsak büszkék lehetünk magunkra, hogy magyarok vagyunk ... hát banális az egész.
ami külön vicces volt, hogy az egyik középkorú hölgy tudott némileg hollandul és a tudását demonstrálta is ... egy másik férfi meg elmesélte a történetét egy házaspárnak, akik Ausztrálából költöztek haza, s bár a férfi eredetileg magyar volt, 20 év Ausztrália után nem tudott újra intergálódni Agyarországon - majd teljesen komolyan konklúzióként hozzátette, hogy próbálják csak meg a hazaköltözést Hollandiából :)
Bár nem volt művészileg, esztétikailag nagy élmény a darab, mégis mutatott valamit. Például észrevettem magamon, hogy én is folyton elégedetlenkedem és olyan megállapításokat teszek - hogy "mert ez Magyarország". Az első utunk példáulaz előadás után a Ráday utca elején található sültkrumplishoz vezetett. Először nem jöttek ki az asztalhoz, majd kiderült, hogy csak egy sütőjük van, és 45 percet kell várni a következő adagra, mert sokan mások is várnak már rá. Valahogy az volt az érzésem, hogy ez Holladiában vagy Amerikában nem történhetne meg ebben a formában ... de mindazonáltal imádom Budapestet - csakazért is - mert pl. ilyen interaktív happeningek részévé válhat az ember egy őszi délután!
SUSÁN ESZTER SZUBJEKTÍV ÉLMÉNYBESZÁMOLÓJA
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése