10/10/2009

Objet trouvé

( IN memoriam DADA - a Sirály előtt )


Tegnap este teljesen megőrült a város - pedig nem is volt telihold. Talán a lomtalanítás pezsdítette fel a hangulatot?

(IN Memoriam Van Gogh - még mindig Király utca)


Este a megszokott rendben mentek a dolgok - Dor Chadas péntek este után maradtunk páran nálunk, iszogattunk, beszélgettünk. Szinte csak lányok voltunk, és olyan jelszavak is elhangzottak, hogy "Le a férfiakkal..."... / a sors fintora, hogy a három hímnemű egyed a kisszobában nézte a focimeccset .... / A férfikínálat általános lesújtó állapotainak konstatálása után áttértünk a "Hölgyek egymás között" részre, miközben az ELTE esztétika szakának szinte összes előadója keményen elpirult volna hallva velük kapcsolatos gondolatainkat.... Aztán az Zsófi az erkélyről meglátta egy izraeli csoporttársát az orvosiról, aki 5 másik izraeli társaságában éppen -későbbi elmondásuk szerint - egy "hard place"-re mentek. Végül felugrottak, hoztak némi sört, kicsit meglepődtek azon, hogy kabalat sabbatot tartunk, majd sietve elmentek....

Ezután kicsit még melegítettünk, Eszembe jutott, hogy az első mondat, amit az erkélyre kiírnék, az lenne, hogy "FUCK". Kiváncsi vagyok mit szólna a Moishe ház vezetője, ha ezt, mint egy projekt megvalósítanám, és lefotóznám. Lehet, hogy kibaszna a programból? Berlinben volt egy szórakozóhely, ahol egy kb. 6*6 méteres falra az volt kiírva "Ficken". Nagyon szép volt. De hát az Amerikaik nem értenek a műészethez.... ötletnek azért jó volt... és lomtalanítás közben találtunk is nagy táblát, amire majd lehet írni mondatot - ami olyan jól látszik az erkélyünkről.
aztán mi is leléptünk, ez éjfél és egy között lehetett. Első utunk természetesen a Sirályba vezetett. Itt először is egy sötétkék férfi ing egyik fele jött szembe velem .... amiről kiderült, eredetileg Peer Krisztián viselte, és amit éppen abban a pillanatban szakított le magáról, mikor a mi judaista és teológus barátnőnk épp a Sirályba lépett. Ezután már nem lepett meg, mikor Krisztián mezítláb négykézláb mászott a földön, megpróbálva befurakodni Zsófi lába közé, majd fennhangon azt kántálta: S lettél magzatod miattMagzatod hamvvedre!



A legjobb Krisztián CivilKultnapos pólója volt (az eredeti a fával, Sirállyal és Osztypenkóval). Fordítva volt rajta, így a kép a hátzán jelent meg - talán valaki a Sirályban adta neki, miután az ing használhatatlanná vált?


Aztán egy két vicces jelenet után még a rendőrök is megjelentek, mondták, bejelentés érkezett, hogy hangos a zene, ők nem hallottak semmit. Boci kiment velük pár percre, közben lehúzták a zenét, majd visszajött, elhúzta a függönyt és minden ment tovább - Krisztián eddigre már csak bekómázva ült a széken, mellett egy hatvan körüli, fekete hosszúhajú indián, pepita sapkában (a fotón balra), aki azelőtt megtalálta a mobilját a földön, amit aztán Anna beazonosított és vissza is kapta - szerencsére a csúcspont még a rendőrök érkezése előtt volt. Utána már csak nyugodt jeleneteke voltak, pl. leült velünk szemben és olyanokat üvöltött, hogy "Apám anyám idejöjjön" - ez utóbbi kifejezetten tetszett.Még színházba se kell járni, elég, ha lemésza Sirályba...

Kriszitán itt kapja vissza a telefonját!

Ezután nem sokkal elindultunk, hogy bulizni megyünk, a "Csacsa" -ba- ahova végül mégsem mentünk be... útközben összetalálkoztunk Zsófi egy ismerősével, aki angolokkal volt, középkorú férfiak, az egyik a lomtalanítás révén az Oktogon a Rothschild előtt található kupacról egyszer csak felemelt egy tévét és fél méterrel odébb lebaszta a földre, ami ripityára tört. Látta, hogy lefotóztam, és rá is kérdezett, hogy mikor lesz fent a Facebook-on. Mondtam, hogy már fent van! – de hazudtam, nincs Facebook alkalmazásos telefonom, sőt a leggázabb telefont vittem magammal, amivel fotókat is csak nagyon gyenge minőségben lehet csinálni – én kérek elnézést! nem fordul elő többet ilyen! - plussz a kábelem sincs meg hozzá, így mmsben kellett elküldenem a képeket, lekicsinyítve!




Personne trouvé






Nem tudom, most örüljek vagy sírjak, hogy legalább volt nálam fotózásra alkalmas gép! a valóság megcsúfolása. ilyet egyáltalán miért gyártanak??? mire gondolnak? mire jó ez?



A Sirályban Anna és Anna egy 1975-ből származó csillagszóróval tért vissza, ami nem pálca alakú volt, hanem ötszög. Egy jobb géppel biztosan ez is látszott volna a fotón, így csak az örömmel teljes arc...

Útközben a Csacsa felé gubiztunk – ahogy Anna mondta – mi a lomeszolás szót használtuk régen. Beszereztünk egy ratten izét, amit ha minden igaz, majd fellógatunk valahova –



sokan, leginkább külföldiek voltak az utcán, örültek nekünk, hogy ezzel az irreális tárggyal lófrálunk éjjel kettő és három között , volt aki oda is kiáltott, hogy „You are cool!” – még sosem arattam ilyen könnyen sikert, minden napra kéne egy ilyen intervenció ...
Ennél a szánkónál nagyon elgondolkodtam, hogy magammal hozzam-e

Aztán a házunk előtt volt töb szekrény, amit már akkor kinéztünk, mikor elmentünk, de előttünk már egy roma csávó is kinézte, és már akkor is valami olyasmi hangoztt el, hogy 5 ezer ... aztán mire visszaértünk egy hajléktalan őrizte, aki aludt, de egyből felébredt... mondta, hogy darabonként ezer---és egy spicces német túrista meg is vette nekünk!! Egy pár francia (belga!) srác éppen arra járt és felháborodtak, miért fizettünk érte. Magyaráztam neki: szósöl szupport...meg nem mi fizettük egyébként sem. aztán kettőt befogtunk, akik fel is hozták a cuccot.

Szép éjjel volt, mindenki kicsit megőrült, a szerelmesek összebújtak, a magányosok felnevettek, s hajnalra virradóra ellopták Anna biciklijét a Kisfaludy utcából, egy lépcsőházból. Reggelre csak az U-lakatot találta a lépcsőkorlátra erősítve. A bicikli helyén körbe vérfoltok és egy ottfelejtett táska, amiben egy biciklilámpa volt. Most épp a rendőrségen van…talán több is kiderül. Holnap midenesetre kimegy a Verseny utcai piacra, hátha vissza tudja vásárolni amuzeális darabot, ami úgy szívéhez nőtt! Van rajta "alvázszám" ciklámenszínű sárhányós. Pegueut női bicikli volt - ha valaki lát ilyesmit valahol, szóljon!

SUSÁN ESZTER SZUBJEKTÍV ÉLMÉNYBESZÁMOLÓJA

3 megjegyzés:

HZsofi írta...

Basszus, mikről maradtam le! 11 körül már leléptem a Sirályból, nem volt türelmem tovább várni :-(
(De Krisztián már akkor is a földön fetrengett, és valami nagyon fura mondatot ismételgetett.)

Névtelen írta...

mit is?

HZsofi írta...

Arra sajnos nem emlékszem, de elég monoton volt :-)